“A kék habok közt felmorajlik
valami zsongó halk remény”
(Dsida Jenő: Robinson)
Mert teremtettél, mindétig eveztem
Folyónak mondott végtelen vizen.
Nem szűkölködöm immár semmiben,
Uram, tekints rám, ne kívánd a vesztem.
Robinson-gazdag kincseim csodálom:
Fejem alatt egy kopott Biblia,
Meg egy maréknyi jóízű Dsida,
Egy ital víz és rettenetlen álom.
E völgy fölött ma nem lesz virradat!
Egy fenyő csúcsán napozik a nap,
Kárörvendőn a ladikomra néz.
A parton tölgy, egy vén harkály kopácsol,
Az Isten izzad: nagy csónakot ácsol
És csilingel egy Chopin-polonéz.