Dsida Jenő 1907-ben született, Binder Jenő Emilként Szatmárnémetiben, apja Dsida Aladár az osztrák-magyar közös hadsereg mérnökkari tisztje volt. Anyja csengeri Tóth Margit, földbirtokos családból származott.
Dsida Jenő Budapesen, Beregszászban és Szatmárnémetiben végezte tanulmányait.
Érettségi után a kolozsvári egyetem jogi karára iratkozott be, de tanulmányait nem fejezte be.
Gyermekkorát meghatározta az első világháború, majd a román megszállás. Apja orosz hadifogságba került, nagybátyja, akitől keresztnevét kapta, elesett a galíciai harcmezőn. Családja tönkrement, apjának polgári foglalkozást kellett keresnie, így lett az Erdélyi Római Katolikus Státus tisztviselője.
Benedek Elek fedezte fel és indította el költői pályáján. Szeretettel és felelősségtudattal segítette a pályakezdő költőt az önmagára találásban, tehetsége kibontakoztatásában.
1923 augusztusától 1927 márciusáig – tizenhattól húszéves koráig – a Cimbora című folyóiratban jelent meg a legtöbb verse és műfordítása.
1928-ban adták ki a Leselkedő magány című verseskötetét, 1933-ban a Nagycsütörtök, 1938-ban, halála után az Angyalok citeráján című kötetét. Versein kívül egyetlen kisebb könyve jelent meg életében: Magyar karaván Itálián keresztül. Útirajz, amely az Erdélyi Lapok által szervezett római szentévi zarándoklatról számolt be. 1927-től a Pásztortűz című irodalmi folyóirat szerkesztője lett, 1928 októberétől következő év nyaráig a báró Huszár családnál vállalt házitanítóskodást Abafáján, majd az Erdélyi Helikon belső munkatársa, az Erdélyi Lapok kolozsvári tudósítója lett. 1930-ban részt vállalt az Erdélyi Fiatalok című folyóirat alapításában. Verseivel szerepelt az Új Arcvonal és Új erdélyi antológia című gyűjteményes kötetekben. 1934-től a Keleti Újságot szerkesztette, ahol Anyanyelvünk címmel állandó rovata volt.
A fiatal költő szerepet vállalt a nemzetiségi irodalom mozgalmaiban: tagja volt a helikoni íróközösségnek, a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaságnak, titkára az Erdélyi Katolikus Akadémiának, a PEN Club romániai magyar tagozatának és az Erdélyi Szépmíves Céh lektora volt.
A híres marosvécsi összejövetelek Kemény János báró kastélyában 1926-tól szerveződtek, melyhez Dsida Jenő is csatlakozott.
Nagyszerű műfordító is. Főként latin (Catullus, Propertius), német (Goethe, Heine, Trakl) és román (Arghezi, Eminescu) költőket fordított, de kínaiakat, franciákat és Puskint is.
1936-ban jegyezte el nagy szerelmét Imbery Melindát, 1937-ben összeházasodtak.
Dsida Jenő szívbetegségben szenvedett. 1938-ban meghűlt, hónapokig feküdt a kolozsvári kórházban, de nem sikerült megmenteni. 1938. június 7-én meghalt. A Házsongárdi temetőben temették el, a szertartást Márton Áron kanonok-plébános végezte.